A 300 növényfajt meghonosító József nádor pompás klasszicista kastélyára ma már csak a timpanonos főhomlokzata emlékeztet. A kastély Pollach Mihálytervei alapján épült, Magyarország egyik legnagyobb klasszicista kastélya volt, az angolparkot schönbrunni kertépítőmesterrel Tost Károllyal terveztette. Az épület egykori szárnyához épített istállóból kialakított kápolna ma is áll, ezt 1880-ban Storno Ferenc tervei alapján neoromán stílusban alakították ki. A park pálmaházát Ybl Miklós tervei alapján építették fel, melynek már csak maradványai láthatók, valamint épségben megmaradtak a régi angolpark építményei, a Babaház, a Gloriette és a Medveház.
A kastély parkja ma több mint 40 hektáros, növényritkaságok egész sorát rejtő arborétumnak ad helyet, s a természet után vágyakozóknak nyújt kellemes kikapcsolódást. A főherceg kastélyának tájkertje ritka növényekben gazdagsága miatt az elsők közé tartozott az egész birodalomban.
Az Alcsúti Arborétum Magyarország legeredetibb angolparkja, 1820-as telepítése József nádor nevéhez fűződik. Ő volt az ország nádora, az első Habsburg, aki Magyarországon letelepedve birtokot szerzett, az ő leszármazottjait nevezzük a Habsburgok magyar ágának.
Az Alcsúti Arborétum növényzete a XIX. századi növénytelepítés eredményeként egy 540 fajból álló fás növénygyűjtemény. A legszebb és legidősebb példányai között platánok, török mogyorók, tulipánok, vasfák, vérbükkök, mocsárciprusok, jegenyefenyők, és japánakácok találhatók, de értékes a hárs,- juhar-, tölgy- és gesztenye-fajok gyűjteménye is. Egyedülálló értéket képvisel a 24 törzset nevelő óriástuja, a zuhatagos bükk, a héttörzsű török mogyoró, a közeli Csaplári erdő Magyarország legidősebb, 170 éves libanoni cédrusa és az etyeki utat szegélyező, vele egyidős platánsor.
Minden évszakban kellemes időtöltés az arborétumban a madárdaltól hangos, hatalmas fákkal szegélyezett, kényelmes sétautakon az egykori főhercegi kertet bejárni. Az arborétum minden évszakban más-más arculatát mutatja, a kora tavasszal nyíló hatalmas hóvirágmező egyedülálló az országban. A mediterrán hóvirágoknak különféle fajtái nyújtanak látványosságot az ide látogatók számára. Szentivánéj környékén, június hónapban egyedi látványosság aSzentjánosbogártánc. Különleges esti sétában lehet részük az ide látogatóknak, miközben ezernyi fénylő zöld lámpásként repkedve nyújtanak látványosságot bevilágítva az arborétumot.
Sok szeretettel várjuk látogatóinkat az Alcsúti Arborétumban!
Árak, kedvezmények
ÁrakÁr | |
Belépőjegy: | 950 Ft / Fő |
Kedvezményes belépőjegy: | 600 Ft / Fő |
Csoportos jegy: | 10 fő felett 800 Ft/ Fő |
Kedvezményes: | 500 Ft / Fő |
Szakvezetés csoportoknak: 9000 Ft/2 óra