Vértes - Látnivaló

Nagy Károly Csillagvizsgáló

Bicske, Mányi út
telefon: +3622566500

A csillagvizsgáló esetében az első és legfontosabb feladat a torony összeomlásának megakadályozása. Amennyiben legalább alapszintű állagmegóvó beavatkozásra nem kerül sor, a torony akár egy éven belül összedőlhet.

A háromtornyú csillagda, melyhez egy többszintes épület is (könyvtár és egyéb szobák számára) tartozott. A tornyok mindegyike nyolcszög alapú volt, tetejükön rézkupola választotta el a távcsövet az égbolttól.

Ahogy a Hegyikastélyt, úgy a csillagdát se kímélte az idő, mindössze legmagasabb tornya maradt meg. Belső falán még kirajzolódnak az egykori szintek és lépcsők nyomai. A torony előtt manapság látható mélyedés a csillagda egykori pincéje lehetett. A Pollack Mihály (1773-1855) építésznek tulajdonítható csillagvizsgálónak három nyolcszög alaprajzú tornya volt, ezek tetején rézkupola fedte a távcsöveket. A tornyokhoz többszintes épületrész tartozott, amelyben egy könyvtár is helyet kapott. A korabeli csillagdáról mindössze egy 1901-es fénykép maradt fenn, ám sajnos ezen a felvételen csak az épület oldalsó részét láthatjuk. Főhomlokzatának pontos kinézetéről nincsenek megnyugtató bizonyosságú adataink. A csillagda egykori állapotának rekonstruálásához további kutatásra és alapos terepmunkára lenne szükség.

A csillagda kora Európájának legfejlettebb obszervatóriuma volt, köszönhetően modern műszereinek, felszereléseinek. Néhány hónapos működését mozgalmas kutatómunka és pezsgő kulturális élet jellemezte. Vendégei híres személyiségek, írók, költők voltak, így például Vörösmarty Mihály is megfordult falai között. A szabadságharc bukásával a szellemi-tudományos élet megszakadt, a csillagvizsgáló műszerei különböző intézmények tulajdonába kerültek.

A háromtornyú csillagda, melyhez egy többszintes épület is (könyvtár és egyéb szobák számára) tartozott. A tornyok mindegyike nyolcszög alapú volt, tetejükön rézkupola választotta el a távcsövet az égbolttól. Az épület két oldalszárnya a csillagpozíciók mérésére alkalmas ún. passzázsműszereknek adott otthont. Az első világháború során a csillagvizsgáló rendeltetésszerűen gyakorlatilag soha nem használt épülete – a tornyán található nyomok alapján talán egy ágyú ütötte seb következtében – valószínűleg összeomlott, követi elhordták. A csillagda teljes épületéről készült egyetlen fennmaradt felvétel 1901-ből származik.

 

Az épület két oldalszárnya a csillagpozíciók mérésére alkalmas ún. passzázsműszereknek adott otthont. Az első világháború során a csillagvizsgáló rendeltetésszerűen gyakorlatilag soha nem használt épülete a tornyán található nyomok alapján talán egy ágyú ütötte seb következtében valószínűleg összeomlott, követi elhordták. A csillagda teljes épületéről készült egyetlen fennmaradt felvétel 1901-ből származik.

 

bicske_07

Ha észrevétele van a megjelenő adatokkal kapcsolatban, aktuálisabb vagy bővebb információt tud a helyszínről, kérjük küldje el nekünk az alábbi szövegmező segítségével. A beküldött észrevételeket kollégáink feldolgozzák és az észrevételek alapján módosítják az adatlapot. Maga a beküldött üzenet a lapon nem jelenik. meg!
Amennyiben visszajelzést szeretne, kérjük, hogy az üzenetben hagyja meg elérhetőségeit.